Kollonay Krisztina

Kollonay Krisztina

A Királyi Kórus egy remek társaság, velük hétről-hétre feltöltődök, és egyben kikapcsolódok. A próbák és a szereplések mindig hatnak rám, hiszen olyan szeretetteljes, tehetséges, és kemény munkára fogható csapatról van szó, akikkel együtt a bohókás farsangi koncerteken keresztül, a legmagasabb szintű minőségű produkciókkal a fesztiváldíj elnyeréséig, minden területen tudunk együttműködni. Ez a változatos munka egyben egy vidám rugó is, mely állandóan mozgásban és készenlétben tart minket, másrész egy nagy szakmai kihívás is jelent, hiszen többféle elvárás alapján kell felkészíteni a kórust a különféle fellépésekre.
Ez a csapat engedi, sőt elvárja, hogy kipróbálhassam magam, és megvalósíthassam velük együtt ötleteimet. Ha kell, teszik ezt fiatalos lazasággal, ha kell fegyelmezett komoly munkával. Mi nem csak a próbákon vagy a fellépéseken találkozunk, hanem az élet mindennapjaiban is tartjuk a kapcsolatot, Ők a zenei kis családom.
A zene az életem kiinduló, csatlakozó, és kiteljesedő pontja, mely átszövi és összeköti a munkámat a szabadidőmmel, a magánéletemmel, a hobbymmal. A Királyi Karácsonyi Koncertet mindig nagyon várom, ez a mi kis gyermekünk, melyet mindig valamilyen különleges atmoszféra leng körül. Ahogy ezt megálmodtuk, úgy kel életre évről évre, és hozza össze a karácsony alkalmával a vendégelőadóinkat, a település világi és egyházi vezetőit, az egyre nagyobb létszámú közönséget, és a település apraját-nagyját. Ezek a fellépések a legmeghittebb és legszeretetteljesebb szereplései a kórusnak, mely egész évre feltöltődés ad.

Kollonay Krisztina

Kórustagok

Print Friendly, PDF & Email